Karrier a Marathon Insurance Zrt.-nél

“A siker az elkötelezettségben rejlik. Azok, akik a saját vagyongyarapodosási céljain túlmutató célok iránt nem képesek elköteleződni, azok sosem lesznek sikeresek! Felelősségünk társadalmi jelentőségű, hiszen egy rossz döntés Ügyfeleinknek súlyos összegekbe kerülhet. Azokat látjuk szívesen induló alapképzéseinken, akik a fentiek mellett el tudnak köteleződni. Akik olyan cégnél akarnak dolgozni, ahol vezetők azon dolgoznak, hogy a Tanácsadók a lehető legnagyobb felkészültséggel tudjanak az Ügyfelek számára megoldást találni, akik számára Tanácsadóként az elsődleges sikerélményt az ügyfeleik elégedettsége jelenti!”

Cserhalmi András, Üzletfejlesztési és Stratégiai Igazgató

A Marathon Insurance hálózatának elsődleges célja, hogy az ügyfeleink számára komfortos és biztonságos életminőséget biztosítsunk az elérhető legkedvezőbb pénzügyi termékek segítségével.

Amennyiben Te is ezt szeretnéd kínálni ügyfeleidnek, ismerőseidnek, s ehhez biztos, segítő hátteret, naprakészen a legjobb konstrukciókat, és kedvező jutalékkörnyezetet
keresel, érdemes velünk dolgoznod.

Kit várunk a csapatunkba?

  • Aki kiemelkedő munkájáért kiemelkedő jövedelmet keres
  • Aki elismert szakértővé szeretne válni a saját területén
  • Aki megbízható, értékes megoldásokat kínálna ügyfeleinek
  • Aki hosszú távon szeretné megtartani és kiszolgálni ügyfeleit
  • Aki ki szeretné használni egyedülálló képzési rendszerünket

Mit kínálunk sikeres munkatársainknak?

  • Vonzó karrier lehetőséget tanácsadóként és vezetőként is
  • Rendszeres termék és eladástechnikai képzéseket
  • Átlátható jutalékrendszert pontos kifizetéssel
  • Autóhasználati és iroda támogatást
  • Számítástechnikai hátteret
  • Bónuszokat, felüljutalékot, teljesíthető elvárásokat

Nyitott pozicióink

Karrier a Marathon Insurance Zrt.-nél

“A siker az elkötelezettségben rejlik. Azok, akik a saját vagyongyarapodosási céljain túlmutató célok iránt nem képesek elköteleződni, azok sosem lesznek sikeresek! Felelősségünk társadalmi jelentőségű, hiszen egy rossz döntés Ügyfeleinknek súlyos összegekbe kerülhet. Azokat látjuk szívesen induló alapképzéseinken, akik a fentiek mellett el tudnak köteleződni. Akik olyan cégnél akarnak dolgozni, ahol vezetők azon dolgoznak, hogy a Tanácsadók a lehető legnagyobb felkészültséggel tudjanak az Ügyfelek számára megoldást találni, akik számára Tanácsadóként az eslődleges sikerélményt az ügyfeleik elégedettsége jelenti!”

Cserhalmi András,
Üzletfejlesztési és Stratégiai Igazgató

A Marathon Insurance hálózatának elsődleges célja, hogy az ügyfeleink számára komfortos és biztonságos életminőséget biztosítsunk az elérhető legkedvezőbb pénzügyi termékek segítségével.

Amennyiben Te is ezt szeretnéd kínálni ügyfeleidnek, ismerőseidnek, s ehhez biztos, segítő hátteret, naprakészen a legjobb konstrukciókat, és kedvező jutalékkörnyezetet
keresel, érdemes velünk dolgoznod.

Kit várunk a csapatunkba?

  • Aki kiemelkedő munkájáért kiemelkedő jövedelmet keres
  • Aki elismert szakértővé szeretne válni a saját területén
  • Aki megbízható, értékes megoldásokat kínálna ügyfeleinek
  • Aki hosszú távon szeretné megtartani és kiszolgálni ügyfeleit
  • Aki ki szeretné használni egyedülálló képzési rendszerünket

Mit kínálunk sikeres munkatársainknak?

  • Vonzó karrier lehetőséget tanácsadóként és vezetőként is
  • Rendszeres termék és eladástechnikai képzéseket
  • Átlátható jutalékrendszert pontos kifizetéssel
  • Autóhasználati és iroda támogatást
  • Számítástechnikai hátteret
  • Bónuszokat, felüljutalékot, teljesíthető elvárásokat

Nyitott pozicióink

A Marathon Insurance Zrt., Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő, pénzügyi termékekkel foglalkozó cégcsoportja, a területen dolgozó értékesítők élére

Területi vezető
(Budapest és Győr)

munkatársat keres a biztosítási és banki termékeket értékesítő csoport munkájának koordinálására, eredményességének biztosítására.

Az álláshoz tartozó elvárások, feladatok:

  • Értékesítési csapat építése (toborzás, kiválasztás, mentorálás), irányítása, motiválása, meglévő csapat vezetése
  • Hasonló munkakörben szerzett gyakorlat,
  • Értékesítésében szerzett tapasztalat
  • Kiemelkedő kommunikációs készség
  • Vezetésben szerzett 1 évet meghaladó tapasztalat
  • Magabiztos, határozott fellépés
  • Szorgalom, eredményorientált gondolkodásmód

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

  • angol társalgási szintű nyelvismeret

Amit kínálunk:

  • hosszú távú biztos és megbecsült jövedelem
  • irodai háttértechnikai és értékesítési háttértámogatás
  • mobiltelefon,- gépkocsi fenntartási támogatás
  • az eredménytől függő kiemelkedő juttatási renszer
  • területfejlesztési prémium
  • szakmai fejlődés, díjmentes képzések
  • előre lépési lehetőség
  • sikerorientált csapat
  • innovatív munkamódszer, eszközök, IT háttér

Munkavégzés helye:

Budapest vagy Győr

Ha hosszú távra tervezel és szeretnél egy fiatalos csapat része lenni, jelentkezz hozzánk fényképes önéletrajzzal a karrier@marathonlife.hu e-mail címen. A tárgymezőbe írd be: Értékesítési vezető

Várjuk jelentkezésedet, reméljük hamarosan munkatársunkként üdvözölhetünk!

A Marathon Insurance csapata.

Magyarország egyik legdinaminkusabban fejlődő, pénzügyi tervezéssel foglalkozó közvetítő cége a jelentősen megnövekedett ügyféligények miatt

Pénzügyi Tanácsadó

munkatársat keres

Főbb feladatok:

  • új ügyfelek felkutatása
  • ügyfélállomány gondozása
  • személyes tárgyalások lebonyolítása
  • az értékesítéshez kapcsolódó adminisztrációs feladatok elvégzése
  • oktatásokon, tréningeken, meetingeken való részvétel

Kezdők számára gyakornoki programot indítunk!

Az álláshoz tartozó elvárások:

  • minimum középfokú végzettség
  • kiemelkedő kommunikációs készség
  • ügyfélcentrikus hozzáállás
  • magabiztos, határozott fellépés
  • szorgalom, eredményorientált gondolkodásmód

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

  • MNB hatósági vizsga, vagy szakirányú felsőfokú végzettség

Amit kínálunk:

  • hosszú távú biztos és megbecsült egzisztencia
  • országos irodai háttértechnikai és értékesítési háttértámogatás
  • mobiltelefon,- gépkocsi fenntartási támogatás
  • az aktivitástól függő kiemelt jövedelem lehetőség
  • szakmai fejlődés, díjmentes képzések
  • előre lépési lehetőség
  • stabil banki háttér
  • sikerorientált csapat

Munkavégzés helye:
Budapest, Székesfehérvár, Szekszárd, Pécs

Ha hosszú távra tervezel és szeretnél egy fiatalos csapat része lenni, jelentkezz hozzánk fényképes önéletrajzzal a karrier@marathonlife.hu e-mail címen. A tárgymezőbe írd be: Pénzügyi Tanácsadó

Várunk irodáink valamelyikében egy jó hangulatú beszélgetésre!

Kérjük nyilatkozzon:

Kerüljön kapcsolatba velünk:

Marathon Insurance Zrt.

1132 Budapest, Victor Hugo utca 11.

 ugyfelszolgalat@marathonlife.hu

  06-20/44-77-555

Kerüljön kapcsolatba velünk:

Marathon Insurance Zrt.

1132 Budapest, Victor Hugo utca 11.

 ugyfelszolgalat@marathonlife.hu

  06-20/44-77-555

© 2017 by MarathonLife | Marathon Insurance Zrt.

© 2017 by MarathonLife

Marathon Insurance Zrt.

Share This